falhoz vágom

A szövegbevitel témáról majd még megeresztek egy hosszabb értekezést, mivel szerintem nagyon fontos összetevője egy telefonnak, érdemes körüljárni. Eddig az Android default virtual keyboarddal küzdöttem, de ennek mától vége. Szokásomhoz híven a reggeli kávé közben lubickoltam egy kicsit a Marketben, itt bukkantam rá a Graffity For Android appra.

Csak most tudatosult bennem, hogy a Blade hosszú idő óta az első készülékem, amelyiken nincs billentyűzet. A Pré után nagyon hiányzik a fizikai keyboard, viszont most, hogy legalább Gaffiti van, kisebb az esélye, hogy falhoz vágom.

Bluminak

Akik a tökéletes todo solutiont keresik, azok soha nem lehet boldogok (náluk már csak azok nyomorultabbak, akik abban hisznek, hogy létezik minden igényt kielégítő project management avagy ticketing system rendszer).

Amikor pár éve berobbant a szcénára a GTD (Getting Things Done, magyarul: Intézz el mindent), Blumival közösen sikerült beszereznünk valahonnan a könyvet. Elterveztük, hogy kikupálódunk módszertanilag, és véget vetünk annak a parttalan sodródásnak, ami az életvitelünket jellemezte. Szemünkben tűz lobogott, fiatalok voltunk és lelkesek. Pár hét múlva szóba került ismét a téma köztünk:
- Fú, én még nem olvastam el. Te már igen?
- Még én sem, nem volt rá időm.

A könyv elolvasásáról akkor tettem le végleg, amikor egy ismerősöm, aki elolvasta, úgy vélekedett róla, hogy ezért kár volt könyvet írni, két oldal elég lett volna bőven. A jelenség ismerős volt, mert például amikor az XML tudományát akartam megtanulni, kollégám kezembe nyomott egy 500 oldalas könyvet, de - látván fancsali arcomat - mondta, hogy ha van egy kis időm most, akkor inkább füleljek egy kicsit. Elkezdte magyarázni, és 5 perc alatt elmondott mindent, amit tudni kell, én pedig egy névjegykártya hátuljára jegyzeteltem, ami nem telt be.

Mondjuk érdekes, hogy pont az veszi igénybe indokolatlanul az időnket, aminek a célja az időnkkel való jobb gazdálkodásra való megtanítás lenne, de belátjuk, hogy valahol kaszálni is kell. Mindenesetre a GTD könyv olvasatlan maradt, és a módszer sem fogott meg annyira, pedig app is van hozzá bőven, mint ahogy eddig egyetlen módszertan sem.

Egészen tegnapig, amikor is a szokásos Market böngészgetés közben ráakadtam a Do It (Tomorrow) appra. Igazándiból mást kerestem, és nagyon nem akartam todo appot letölteni, de ennek már a címe is nagyon ígéretesen hangzott, amire leírása pedig rátett még egy lapáttal:

Planning out your entire week is a bummer - Do It Tomorrow lets you give yourself reminders for today, but makes it really easy to push things off to tomorrow. Party today, do tasks tomorrow!

 

Magyarul kb.: "Elrőre megtervezni az egész hetünket időpocsékolás - a Do It Tomorrow (Csináld meg holnap) arra szolgál, hogy a mai napon elvégzendő feladatokat feljegyezzük, de könnyen át is tolhatjuk őket másnapra. Ma bulizzunk, dolgozzunk holnap!"

Ebbe a koncepcióba nehéz belekötni, már csak azért is, mert ha őszinték akarunk lenni, akkor beláthatjuk, hogy igazándiból mindig is, mintegy ösztönösen ezt a módszertant követtük.

Ha nem kezdett volna el rakoncátlankodni (üdvözöljük a Modorosblogot) a régi telefonom, sose váltottam volna másra. Amikor azonban egyre többen kezdtek panaszkodni, hogy telefonálás közben kb. fél percenként pár másodpercre kimarad a hangom, fájó szívvel nyugdíjaztam (ez van, látens sportriporter vagyok) a Trēo650-esemet. Hogy miért szerettem? Mert ez az iPhone-korszak előtti legjobb okostelefon (-széria, persze: Trēo680, Centro): egy átgondolt PDA operációs rendszer, némileg telefonra igazítva, plusz van rajta Magic Trēo Switch is!

Az előző posztban egy olyan androidos appot mutattam be, amivel a telefon automatikusan végrehajt különböző akciókat (üzemmód váltás, fényerő állítás stb.) mindenféle feltételekre (beállított időpont, WiFi közelsége stb.). Ami a programban megfogott, az a jól sikerült konfigurálási modell, nagyon sok dolgot lehet beállítani, mégis minden kézre áll.

Nekikezdtem, hogy felvigyem az életmódomhoz tökéletesen igazodó szabályokat: estére telefon és WiFi kikapcsol, reggel vissza, fix időpontban történő autózás alatt kicsörgés helyett "visszahívlak" SMS küldése, meg még ezer hasonló okosság. Még csak két szabályt vittem fel, amikor már megbukott a mutatvány: kicsit bent ragadtam este a melóban, gondoltam, felhívom a családot, de nem sikerült, mert a telefon ki volt kapcsolva az esti szabály miatt. Ezek szerint úgy kell csinálni, hogy ha a munkahelyi WiFi-t érzékeli, akkor ne kapcsoljon ki este, esetleg küldhetne SMS-t haza, és aktiválhatná azt a szabályt, hogy hazaérkezésem (otthoni WiFi) után 15 perccel kapcsoljon ki.

Lófaszt. Uninstall. Majd ha nyugdíjas leszek, megcsinálom, addig marad a Magic Trēo Switch (az ábrán 3-as számmal jelölve).

Ez az okos kis kapcsoló képes arra, hogy a bonyolult üzemmódváltó programokat helyettesítse. Működése triviális: fizikailag lekapcsolja a hangot, a telefon innentől csak vibrál. Az antenna miatt jól kitapogatható az iránya, ráadásul mivel felül van, a némításhoz még szűk zsebből sem kell kivenni a készüléket. Egy kisebb hibája van: ha némán felejtjük, fel kell tudnunk kelni rezgésre (nem könnyű, tapasztalatból mondom).

A Pré készüléken is van ilyen kapcsoló. Itt már csak szoftveres a halkítás, az ébresztő kikapcsolt állapotban is megszólal (vagy aminek megengedjük ezt). Mivel a Pré teteje sima, az irány megállapításához a néma üzemmódba kapcsolást rövid rezgéssel igazolja vissza a gép. A soft kapcsoló apró hibája, hogy a nem kívánt hirtelen felcsendülő hangokat (pl. éjjeli játék) nem lehet vele lehalkítani (a hangerőgombra kell ugrani gyorsan, ez a tudás is tapasztalati úton került birtokomba).

Az iPhone kapcsolója ugyanígy viselkedik, a különbség annyi, hogy itt a készülék oldalán található, ami nem gond, mert bár kényelmetlenebb, de az iPhone-osok úgyis mindig odafigyelnek a készülék helyes tartására.

A szokásostól eltérő módon az Android ezt a dolgot tökéletesen oldja meg. Talán számítottak rá, hogy a Samsung mérnökei az iPhone vizsgálata a készülékek tervezése során elsikkadnak a ringer switch felett, ezért soft buttonként implementálták, ami nagyon helyesen a lock screenre került, egyébként meg ugyanazt tudja, mint másutt.

Persze csak addig lesz ez így, amíg a villanykapcsoló feltalálója jól be nem pereli az összes gyártót.

Symbian Series60-ra volt egy stuff, amivel időzítetten lehetett a profilokat kapcsolgatni, emlékszem, micsoda boldogág öntött el, amikor rátaláltam, belőttem frankón az életvitelemhez, szombat-vasárnap 10:00-ig silent.

Az androidos Tasker hasonló műfaj, csak háromszáz nagyságrenddel több dimenziót ad. Egyrészt lehet profilokat definiálni. Másrészt megadható, hogy bizonyos feltételekre (időpont, WiFi hálózat közelsége, motion sensor input, változók értéke stb.) bizonyos feladatokat hajtson végre (GPS-Wifi-Bt kapcsolgatás, program indítás, wallpaper csere, változónak értékadás). A feltételek között minden szerepel, amit a telefonon el lehet érni, és mindent végre is lehet hajtani, de ha a minden nem elég, akkor még saját változókat, tömböket lehet felvenni, hogy ezekkel kusztom státuszokat kombináljunk össze, és azok alapján vezérelgessük a telefont.

De ez még nem minden. Lehet scene-eket definiálni, amik tulajdonképpen panelek, fel lehet rájuk rakni buttonokat, input fieldeket, amik elindíthatnak akciókat, akár a beadott értékekkel felparaméterezve. Ezeket a scene-eket lehet bizonyos feltételekre megjeleníteni, elrejteni, tartalmukat cserélni. Csak tegnap kezdtem vele játszani, még nem vagyok biztos, hogy minden feature-t felfedeztem, de le vagyok nyűgözve.

Ami miatt a Tasker számomra érdekes, az a modellje. Ha egy program (legyen az desktop alkalmazás vagy website engine) túllép egy bonyolultsági fokon, a konfigurálási módjának a megválasztása nem triviális probléma. Ott kezdődik a tánc, amikor a felhasználók felvehetnek feltételeket. Az, hogy a konfigurációban mindent le lehessen írni, a könnyebb része a feladatnak, a nehezebb az, hogy mindezek ráadásul úgy legyenek elrendezve, hogy a felhasználó könnyen megértse, és könnyedén tudja használni. Szinte minden programozó találkozott már az első hallásra egyszerűnek tűnő problémával: ismétlődő időpont megadása (pl. ébreszőóra). Milyen modell fedi le azt a példát, hogy minden hétfőn és szerdán úszás van, hétfőn 18:00-kor, szerdán 18:30-kor? Vagy azt, hogy minden reggel kapcsolja ki a silent profilt, de hétköznap 8-kor, hétvégén csak 10-kor?

Comingoutolok, én a Zen of Palm híve és hirdetője vagyok (a könyvből vett példával: a kedves felhasználó, ha az időpont beállító panelen nem tud minden naphoz külön időpontot megadni, majd felvesz két bejegyzést, egyet a hétfői úszáshoz 18:00-as kezdettel, és egy másikat  a szerdai 18:30-ashoz; így nem kell kínozni kombinált időkiválasztó használatával a felhasználót illetve megírásával a programozót), de a Tasker modelljére azt mondom, talán még a normál felhasználó számára is érthető.

Mindenesetre érdemes kipróbálni, lehet belőle tanulni bőven.

Dobolni akarok, de nem sikerül. Leszedtem 4 appot is, mind csúnyán lagzik. A legjobb eredményt a Drums - Pro Drum Set nyújtja, de a Blade-emen és egy fürgébb tableten egyaránt kb. 100-200 msec is eltelik a képernyő megérintése és a hang megszólalása között (update: Samsung Galaxy S II-n ugyanúgy). Ha csak úgy próbálgatjuk, nem feltűnő, viszont élesben - egy meggondolatlan humánpolitikai döntés miatt a cégnél a második legjobb gitáros pozícióra szorultam vissza, így a szokásos év eleji bulin nem jutott analóg hangszer - lehetetlen, dobosunk (szintén kolléga, mikroelektronikai cégnél meg kell válogatni a dolgozókat) kifejezetten szenvedett tőle. Ha úgy ütök rá a kijelzőre, hogy a körmöm is hozzáér, tisztán lehet hallani a koppintás és a dob megszólalása közti időt. Sok.

Azt, hogy ez mennyire gáz, magam sem tudnám ennél jobban megfogalmazni:

Én 8bit-es demo coderként kezdtem. Ami ott nem fért bele 50 frame/sec-be, az nem volt még kész.

(forrás: Webisztán)

Programozóként úgy vélem, egy sample lejátszása nem akkora feladat, amihez valami nagyon izmos hardware kellene, más platformon nincs ilyen probléma, jönnek is ki a jobbnál jobb iPad-es zenei játékszerek, az emberek meg veszik mint a cukrot és örülnek neki. Valaki felvilágosíthatna, hogy csak rendes app nincs, az Android tényleg ezen a téren is ennyire lame? Vagy mindez csak az én bosszantásom végett történik, hogy a telefont a garancia lejárta előtt a falhoz vágjam?

Szerintem az iPhone generációs okostelefonok sikerének legfőbb összetevője a gomnyomásra installálódó 1-2 dolláros appok. Ugyan a Palm még 2007-ben is képes volt olyan készülékkel kirukkolni, amelyikben nem volt WiFi (egyébként a Palm bénázása külön blogot meg tudna tölteni), de technikailag nem számított nagy újításnak. Ezért meglepő, hogy nem volt senki a gáton, aki ezt egy másik platformon (pl. WinMo) meglépte volna. Talán pont azért, mivel nem technikai, hanem marketing találmányról van szó, és a marketinges fejekben, hát, kicsit lassabban forognak a kerekek. Az Apple-nél viszont vannak használható marketingesek (bizonyíték: pl. sorbanállás az Apple boltok előtt), és nemcsak közelebb hozták a terméket a fogyasztóhoz (egy gombnyomás), hanem meglépték azt is, amitől minden marketing könyv óva int: drasztikusan csökkentették az árakat.

Amikor elindult az iPhone AppStore, ezek az alacsony árak annyira felzaklattak, hogy direkt megnéztem egy sláger appot, a Bejeweled 2 játékot, mire mennyibe kerül: WinMo-ra $24, Blackberryre $25, PalmOS-re $25, iPhone-ra $2. Mi lesz ebből? Megszűnik a warezolás! Nem fog senki crackek meg serialok után keresgélni két dollár megspórolásáért!

Természetesen az 1-2 dolláros appokból óriási siker lett, ma a legerősebb érv egy platform mellett az elérhető appok száma, ami egy bizonyos szám fölött már érdektelen (iOS vs. Android), viszont egy bizonyos mennyiség alatt deal breaker (pl. webOS vs. Android). Szó se róla, a webOS után lubickolok az Android Marketben, főleg, hogy nagyjából mindennek van free lite verziója. Úgy érzem magam, mint a világ leggazdagabb verebe a búzakupac tetején!

Ha már itt tartunk, adjunk egyet a másként komputerezőknek is. Nem is olyan rég fennakadtam egy Steve Jobs életrajzi könyvéből származó idézeten:

Steve Jobs nem akart AppStore-t. Az első iPhone kiadásakor kifejezetten ellene volt annak, hogy a felhasználók külsős programozók alkalmazásaival tegyék egyedivé a készülékeket, az üzlet csak egy válasz volt az egyre terjedő jailbreakelésre.

forrás: apple.blog.hu

Na, gyerekek, lássátok szemeitekkel, a tutit nem Steve Jobs találta ki, a nagy látnok, a forradalmi újító, hanem valaki más, így most nem tudom, kinek a nevét kell imába foglalni. Ezért bizony pontlevonás jár az öregnek, bár maradt még épp elég.

Régóta tudom magamról, hogy számítógép-bővítési projektek fennforgása esetén mindig akkor kap el leginkább karácsonyi hangulat, amikor a monitor cseréje van soron. Az otthoni gépemhez addig használtam egy öreg Sony Trinitron 21"-os CRT monitort, amíg a fehér és a fekete között már csak 10-12 árnyalatot volt képes megjeleníteni. Mivel méretben nem akartam visszalépni, beruházási keret pedig nem volt egy ugyanekkora (vagy nagyobb!) LCD/TFT monitorra, levadásztam egy 22"-os ViewSonic csodát. 2048x1536-os felbontást tud 70 Hz-cel, félelmetesen néz ki, pedig már ez is túl van a fénykorán.

Azt viszont nem gondoltam volna, hogy ugyanez áll mobiltelefonokra is, annyi csavarral, hogy mivel itt nem a szoba mérete szab határt, hanem a zseb (konkrét értelemben), és némileg hasonlóan a notebookokhoz, a pixelsűrűség is többet számít.

Mivel mindjárt a nyitó posztban sikerült elírnom kedvenc telefonom képernyőjének méretét, önbüntiből sorra veszem a mobilos méreteket. Készítettem egy fotót is a témát viszonylag jól lefedő csapatról.

Bal szélen a legnépszerűbb platform, a Nokia S40 egy tipikus képviselője látható (valószínűleg Nokia 3500 classic, mindegy), a képátló 1.8 inch, a felbontás 128x160 pixel, ez bizony semmire nem jó. Egyszer elkezdtem J2ME-ben írni ilyenekre text megjelenítőt, lapozgatni is lehetett már, de hanyagoltam a projektet, a világ nem elég érett a 3x4 pixeles betűkkel írt könyvek olvasására. Itt jegyzem meg, hogy a Palm M505/M515 LCD-jének a 160x160-as felbontása 4.3 inch méretben, bár kicsit nagyok voltak a pixelek (53 ppi, ha jól számolom), olvasásra már alkalmas volt.

A következő játékos a Palm Pré, 3.1 inches képátlóval. Ez egy nagyon jól eltalált lányos méret, a haverok csak hümmögnek rá, a nőismerősök közt viszont már volt, akinek komolyan bejött (Nokia E-series tégla tulajdonosa, nem meglepő). Ekkore méretre 320x480 pixel jut (186 ppi), ami standard felbontás az iPhone (illetve a PalmOS 5) óta.

A ZTE Blade (balról a harmadik) viszont már igazi fiús készülék, a 3.5 inches méret tökéletes, zsebben is kényelmesen hordható, a 480x800 (267 ppi) pedig érezhetően több pixel a 320x480-hoz képest.

Ugyanekkora a felbontása a 4.3 inches Samsung Galaxy S II-nek is (jobb szélen), ami így "csak" 217 ppi sűrű, de ezt ellensúlyozza a mindent vivő képminőség. (Erre a készülékre később még visszatérünk.) Szerintem ez a legnagyobb telefon méret; megtapogattam egy Samsung Galaxy Note-ot (5.3 inch, 800x1280, 285 ppi, omg), de az már inkább tablet. Ide kívánkozik, hogy az iPhone4 640x960-as felbontása a szokásos 3.5 inches képernyőn egyszerűen túlzás (330 ppi).

Tanulság nincs, mindössze gyermeki őszinteséggel rácsodálkoztam a világ tarkaságára.

Update - dehogy nincs tanulság, csak mire tegnap a végére értem, kiesett a fejmből: sose nyergeltem volna át Androidra, ha nem kaptam volna ezzel nagyobb felbontást.

Nem vagyok olyan ostoba, hogy ne tudjam, az árcetlin a nulla nem azt jelenti, hogy ingyen van, de örömmel tapasztaltam, hogy a szokásos Pannon GSM-es telenoros akciók közt van olyan telefon-tarifacsomag párosítás, amiben az addig is használt díjcsomagom (kb. 5000 Ft/hó) szerepelt. Nem volt szándékomban új készüléket vásárolni, de megakadt a szemem a ZTE Blade-en, ami 2 év aláírásával ingyen elvihető volt. Egy androidos készülék ingyen, és nem az ótvar Galaxy Mini!

Jó a mérete (4.6 3.5 hüvelykes képátló), gyönyörű a kijelzője (480x800), és van benne elég memória (512 Mbyte). Az üzemidő és a kamera átlagon aluli, de még mindig jobb, mint a jelenlegi (egy hibás Pré, hibás áramellátással és nem működő kamerával), eddig se fájt, ezután se fog. A processzor meglehetősen gyenge, főleg egy ekkora pixeltömeg mozgatásához, de úgysem vagyok gamer.

Az egyetlen kritikus dolog a belső háttértár kicsi mérete. Öcsém mutogatta HTC Wildfire S készülékét, aminek ugyanez a baja: hiába lehet SD kártyára is installni meg átrakni az appokat, az a fránya tárhely csak elfogy. De csak van valami megoldás, mi másért főznek ROM-okat a népek?

Így hát pár nap múlva beballagtam az ügyfélszolgálatra, és alig negyedórás papírmunka után felmarkoltam a zsákmányt. Végül is, ingyen volt, az sem lesz nagy veszteség, ha annyira felbosszant, hogy erős felindultságból kifolyólag a falhoz vágom.