Majdnem

Szép számmal vannak készülékek, amelyeken bár Android fut, de nem teljes értékű okostelefonok, csak majdnem.

Én már egyszer majdnem ettem túrós rétest, de az a szegény öcsém, az még sose!b

(Ismeretlen szerző)

Engedje meg a kedves olvasó, hogy Pap Jancsiként megmagyarázzam: a majdnem azt jelenti, hogy nem.

Bár a bevásárlólistámra nem vettem fel ezt a készüléket, de amúgy kíváncsi voltam rá a rendhagyó formája miatt. Ezért aztán komolyan megörültem, amikor egy olvasóm jelezte, hogy ad egyet tartós használatba. Mivel az újonnan vásárolt készülékemmel éppen szívás volt (és még most is az van), ráadásul használtam már HTC telefont, kapva kaptam rajta. Az új árát nem ismerem, de a Mammutban láttam egy használt készüléket 35 eFt-ért, és az Ebay-en sem lehet olcsóbban megkapni, önerőből nem lettem volna tulajdonosa egy ilyen készüléknek.

A telefon külseje vonzó, valamit eltaláltak rajta. Bevallom, nekem is tetszik, és amikor hazavittem, lányom(9) azonnal lecsapott rá, nem zavarta a kis képernyő, jó ideig csak ezen volt hajlandó Dragon Fly-ozni. Kissé bumfordi fejével, a display körüli fémes kerettel, enyhe előrehajlásával a Nokia 7110-et idézi, azt is kajálták a népek. 1982-ben körülbelül ilyennek képzeltük azokat az eszközöket, amivel levideotelefonálunk a gépházba, miközben az űrhajó hatszögletű folyosóján rohanunk a központi vezérlőterembe, ahol a kapitány a 3D kivetítőn mutatja meg, hol hibásodott meg a protonhajtómű. Fokozza a hatást, hogy sokkal több gomb van rajta, mint az Első Wapos Telefonon, ezek ráadásul világítanak, plusz ott van a dedikált Facebook-gomb, ami biztos valami fontos dolog lehet, ha ilyen kitüntetett helyet kapott.

No de akkor hol szúrták el?

Alig

Ahol csak lehet. Először lássuk a klasszikus hibát, ami megfigyelhető a Wildfire S esetében is, de még tucat value kategóriás készüléket meg lehet említeni. Alig van belső tárhely.

A Status-ra körülbelül kettő-három appot lehet telepíteni, nincs tovább. Ha teszünk bele micro SD kártyát (jelesül egy 2 GByte-osat), akkor akár öt-hat nem túl nagy is elfér. Most van rajta három játék, Twitter kliens, Trello, Pocket és Dropbox. A Tasks már nem fért rá, pontosabban letöröltem a Trello kedvéért, meg már csak azért is, mert egy idő óta nem volt hajlandó szinkronizálni.

Egy Unix filesystemben egyetlen mozdulattal létrehozható ún. symbolic link, aminek a használatával egy külső adathordozón lévő könyvtár (vagy file) megjelenhet bármely könyvtárban, így egyszerűen érthetetlen, hogy miért nem lehet külső tárhelyen lévő könyvtárat belinkelni az app-ok közé. (A Link2SD pontosan ezt csinálja, persze rootolt készülék kell hozzá.)

Az Android ezen konstruckiós hibája szemmel láthatólag nem zavarja sem a gyártókat, sem a Google-t, az olcsóbb modellek belső tárhelye botrányosan kicsi, pár app installálása után betelik. A gyártókat megértem, gondolom, arra számítanak, hogy a felhasználók, amikor szembesülnek a ténnyel, hogy nem tudnak több programot telepíteni, azonnal elrohannak a boltba egy nagyobb modellt vásárolni, de azt, hogy a Google-nak mi a jó abban, hogy nem vásárolnak az emberek appokat, nem tudtam megfejteni.

Fele sem

Teszünk néhány triviális állítást, ami egy hard keyboarddel rendelkező telefon tervezésekor felmerülhet:

• Legyen minél nagyobb a képernyő.
• A készülék ne legyen túl nagy.
• A billentyűzet legyen minél nagyobb.
• Ha a készülék kicsi is, a képernyő minél jobban használja ki a helyet, minél nagyobb legyen. Ha a készülék kényelmetlenül nagy, akkor kapjunk valamit cserébe a szenvedéseinkért, a felületének minél nagyobb része legyen képernyő.
• Vegyük figyelembe, hogy az operációs rendszer és az applikációk portré orientációra vannak tervezve, a listák, szövegek jobban kedvelik ezt.

Na persze ezeket egyszerre összehozni nehéz, lásd kecske és káposzta esete. Van, ahol a képernyőből áldoznak, hogy legyen hely a keyboardnak (pl. Palm Pixi), van, ahol kicsit megnyújtják a telefont, hogy minden elférjen (Motorola Droid Pro), a legtöbb készüléken pedig a képernyő alól lehet a billentyűzetet előhúzni oldalra, használat közben landscape orientációra kényszerítve a felhasználót. Eddig talán csak egyetlen olyan telefont láttam, amely a fenti szempontok mindegyikét egyszerre teljesíti: nem lepedő méretű, a felülete nagy részét a képernyő foglalja el, és portré tájolású kinyitott billentyűzettel is: ez a Palm Pré.

A HTC mérnökei viszont azt tűzték ki célul, hogy a készülék a felsoroltak közül minél kevesebb szempontnak feleljen meg, és a célkitűzést pazarul teljesítették is. Fele sem jött össze a pontoknak.

Kezdjük ott, amiért az egész szenvedés egyáltalán fennáll: a billentyűzet. Szar, mint a Tokaji Kereskedőház borai. Jó, ekkora méretben nem várunk csodát, de nyomkodtam már pár készüléket, és eddig ez a leggyengébb a műfajban. Majdnem használható.

Az orientáció: fail. A készüléket ha beforgatjuk portréba, a billentyűzet is elfordul, úgy pedig lehetetlen gépelni, tájkép módban viszont az applikációk néznek ki szörnyen: a portréra tervezett képernyők alján-tetején a fejlécek illetve láblécek elfoglalnak minden helyet, a lényegnek, a tartalomnak csak egy rés marad.

A képernyő mérete: fail. Maga a display fantasztikus, ezen a kis helyen 480x320 pixel van összezsúfolva, ami hasonló pixelsűrűségű, mint a 480x800-as kijelzők, szép is. Csak feleannyit sem kapunk belőle, mint más készülékeknél.

A hely kihasználása: epic fail. Az alábbi képen a Status és egy Motorola Droid2 van egymás mellé téve. Ami elsőre feltűnik, az az, hogy bár a készülékek mérete nagyjából azonos, a Droid képernyője mégis 2.66-szor nagyobb, mint a Status-é (1.). Mindenféle trükkökkel kieszközölték, hogy a böngészőben megjelenő szöveg ennek ellenére kb. kétharmada a nagyobb képernyőn megjelenőnek (a 2. jelölés jelzi a Statuson látható szöveg végét). Ezt úgy érték el, hogy a Status browsere eltünteti a status bart, és a böngésző fejléc is kisebb (3. vs 4, oda is másoltam a Status-hoz a Droid kép részletét). A betűk is kisebbek természetesen.

A készülék alsó részén (5.), ahol minden készüléken a standard (khm.) gombsor található, a Status-nak nincs semmi, csak a Facebook-button (6.). Van itt hely, jut is, marad is!

Veri a lécet

Bevallom őszintén, a készüléket leginkább csak telefonálásra, és jegyzetelés-helyettesítő fényképezésre használom. Ha bármi másba kezdek, pédául valami szöveget akartam olvasni vagy írni, akkor hangulatom függvényében előbb-utóbb előhúzom a Droid2-t, és élvezem a nagy képernyőt és a nagy billentyűzetet.

Nem tudom, szeretnék-e valaha attól a gyártótól vásárolni valamit, amelyik egy majdnem terméket képes megtervezni, legyártani, marketingelni, eladni. Ha fontos dolgokban ekkora hibákat vétenek, esélytelen, hogy ha nem is tökéletes, de egy minden részletében átgondolt konstrukcióval rukkoljanak elő.

A HTC Status minek van? Falhoz vágni, annak.