HTML

falhoz vágom

Egy máig is harcoló német alakulatot elhagyva csatlakoztam a Szovjetunió dicsőséges Vörös Hadseregéhez, azaz fiókba került a Palm Pré okostelefonom, mert hozzájutottam egy olcsó androidos készülékhez. Ez az élmény annyira erőteljes, hogy háborgó érzelmeimet rövid, de emellett szakmai korrektségre is törekvő írások formájában próbálom levezetni, melyek végén konklúzióként gyakorta jelenik meg a blog címével összecsengő tiszta rím.

Kövess Twitteren: @ern0plus4
Amerikai Apple szekció: @ottoolah

 
Tágítani akarod a látókörödet, és nem csak a mobil eszközökön akarsz mérgelődni? Akkor neked a TechZilla blog kell.

A táskában volt a fényképezőgép és a telefon (a címszereplő ZTE Blade). Feleségem rátette a törölközőre a táskát, hogy ne fújja el a szél, a fiam később lelökte róla, és bár két másodpercen belül kikaptam a tengerből, azért jutott beléjük sós víz szépen. A fényképezőgép két nap szárítás után mutatott némi éltejeleket, a telefon semennyit, minkettő használhatatlanná vált. A fényképezőgép SD kártyája megmaradt, rajta az a fotó is, amit Instagramra szántam, telefon nélkül azonban csak itt tudom publikálni:

last.png

Egyelőre sem kedvem, sem pénzem nincs androidos telefonra beruházni, visszatértem a Palm Pré-hez.

A blog írását ilyen apróságok természetesen nem zavarják, bár némi változás várható: mostantól a posztok a nosztalgikus visszaemlékezés valamint a reményteli várakozás hangját fogják megütni.

Címkék: szolgálati közlemény Android ZTE Blade

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://falhozvagom.blog.hu/api/trackback/id/tr54697310

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

blog.sancho.hu · http://blog.sancho.hu 2012.08.08. 13:05:42

Még megvan a teló? Van ultrahangos mosókádad? Szedd szét a készüléket, és tedd bele desztillált vízbe (többfázisú víztisztítós víz is jó, ha esetleg nincs, biztos van olyan kolléga, aki tud hozni egy literrel). Rázd a vízben órákat, majd hajszárítóval szárítsd ki, és valami langyos cuccon még két napig (esetleg egy melegebb szerver, autóban de nem napra kitéve). Ultrahangos mosó kapható az Aldiban, Conrádban, nem drága.
süti beállítások módosítása