HTML

falhoz vágom

Egy máig is harcoló német alakulatot elhagyva csatlakoztam a Szovjetunió dicsőséges Vörös Hadseregéhez, azaz fiókba került a Palm Pré okostelefonom, mert hozzájutottam egy olcsó androidos készülékhez. Ez az élmény annyira erőteljes, hogy háborgó érzelmeimet rövid, de emellett szakmai korrektségre is törekvő írások formájában próbálom levezetni, melyek végén konklúzióként gyakorta jelenik meg a blog címével összecsengő tiszta rím.

Kövess Twitteren: @ern0plus4
Amerikai Apple szekció: @ottoolah

 
Tágítani akarod a látókörödet, és nem csak a mobil eszközökön akarsz mérgelődni? Akkor neked a TechZilla blog kell.

A Shazam nagyon rossz minőségű, nagyon rövid hangmintából gyárt nagyon kevés adatot, amiből a server nagyon gyorsan megmondja, melyik szám az. Az, hogy az adatbázisban mely dalok szerepelnek, az egy dolog, de semmit nem von le a technikai csoda értékéből. Programozó kollégával megállapítottuk, hogy ez az első olyan program, amit használunk, és nem tudjuk, hogyan működik, csak halovány sejtéseink vannak.

Biztos van szó a fogalomra, amivel ezt (és a hasonló appokat) illetni lehet, és a jelentése: le vagyunk tőle nyűgözve, de nagyon nem kell. És nem úgy vagyunk lenyűgözve, mint egy szép grafikájú de egyébként vacak játéktól, hanem megemeljük a kalapunkat az alkotók előtt, úgy is, mint felhasználók, és úgy is, mint programozók. Viszont mindösszesen egyszer használtam tesztelésen kívül, persze az eredményt elfelejtettem azóta. Nagyon sajnálom, de a Shazam nem fog hiányozni.

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://falhozvagom.blog.hu/api/trackback/id/tr834713240

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tonyrulez 2012.08.15. 12:58:00

Én naponta többször is használom, nekem biztos hiányozna.

blog.sancho.hu · http://blog.sancho.hu 2012.08.15. 15:22:50

Én is használom, rendszerint buliban, hogy na ez meg mi volt. :)
süti beállítások módosítása