A kilencvenes évek közepén pár kollégámmal úgy gondoltuk, hogy Bill Gates tévedett, és nem a software írásból, hanem a hardware kereskedelemből lehet igazán meggazdagodni. Miután túljutottunk a legnehezebb feladatokon (cégnév választás és logo tervezés), nekiálltunk üzlethelyiséget keresni, végül a belváros kissé kieső részén nyitottuk meg Győr századik komputerboltját. A helyiség bérbeadója egy könyvelő cég tulajdonosa volt, középkorú "sztorizós nagybácsi" stílusú úr, felettünk volt az irodája, ahol 5-6 könyvelő dolgozott. Amint leszerződtünk, mondta, hogy barterezzünk egyet, itt van neki ez a server, ami állítólag lassú, cseréljük le. Oké, mondtuk, hozzuk az új gépet, csak előtte csináljanak egy friss backupot. Ilyet ők nem szoktak csinálni, nem hallott róla. Csodálkozó arcunk láttán még csak értetlenkedett, de amikor megkérdeztük tőle, mi történne, ha valaki véletlenül most felrúgná a servert, és a 150 partnerének a könyvelési adatai eltűnnének róla, akkor nagyon megijedt, azonnal felhívta a programozóját, aki kisvártatva meg is érkezett, és bevallotta, hogy tényleg nincs semmiféle backup. Szerencséjük volt, hogy velünk találkoztak, mert megcsináltuk nekik rendesen, happy end.
Másik esetem is hasonló. Történt, hogy a kilencvenes évek végén megnyertem egy textilgyár informatikai vezetői posztját. Szűz hóba taposott a csizmám, addig nem volt dedikált informatikus a cégnél, a termelésirányító néha egy főiskolást foglalkoztatott, a szövöde vezető meg saját maga írogatott programokat. Első napomon tiszteletemet tettem ezen két kollégánál, megmutogatták, milyen programokat használnak, majd megtekintettük a servert is. Backup, az nem volt. Ekkor belebújtam a kabátomba, elszaladtam a legközelebbi komputerboltba, vásároltam egy hard disket, amire azonnal átmásoltam a server tartalmát, majd pár hétig minden este, így ment, amíg üzembe nem állítottunk egy rendes backup megoldást.
Ez a két régi emlék azért jutott eszembe, mert nemrég olvastam valahol, hogy az nem backup stratégia, ha nap végén kézzel elindítasz egy scriptet, ami átmásolja a cuccaidat valahová. Ez egyébként igaz is. Viszont az is tény, hogy a legtöbb felhasználónak még ennyire se fussa', mint például ismerősöm ismerősének, aki Facebookon siránkozik:
KEDVES ISMERŐSEIM MOST ÉN MAGAM KÉREK SEGÍTSÉGET! A MAI NAPON [*****]I HÁZUNKBAN HÍVATLAN VENDÉG JÁRT ÉS ELLOPTA AZ AKTATÁSKÁM BENNE A LAPOTOPOM ÉS EGY KÜLSŐ MEREVLEMEZ. A LAPTOPOT AJÁNDÉKBA ADOM AZ ÚRI EMBERNEK, DE A MEREVLEMEZEN KÖZEL 15 ÉVNYI OKTATÓI, TUDOMÁNYOS, SZAKÉRTŐI ÉS PUBLIKÁCIÓS ANYAGAIM VOLTAK, MELYEK AZ ÚR SZÁMÁRA VALÓSZÍNŰLEG ÉRTÉKTELENEK, SZÁMOMRA VISZONT NEM.
Mai tanulságunk: akinek nem backupol, az reménytelen amatőr, és megérdemli, hogy holnapután minden adata eltűnjön nyomtalanul. Nem, nem vagyok gonosz, nem fogok örülni neki, ha ez bekövetkezik, de te meg kifejezetten sírni fogsz.