HTML

falhoz vágom

Egy máig is harcoló német alakulatot elhagyva csatlakoztam a Szovjetunió dicsőséges Vörös Hadseregéhez, azaz fiókba került a Palm Pré okostelefonom, mert hozzájutottam egy olcsó androidos készülékhez. Ez az élmény annyira erőteljes, hogy háborgó érzelmeimet rövid, de emellett szakmai korrektségre is törekvő írások formájában próbálom levezetni, melyek végén konklúzióként gyakorta jelenik meg a blog címével összecsengő tiszta rím.

Kövess Twitteren: @ern0plus4
Amerikai Apple szekció: @ottoolah

 
Tágítani akarod a látókörödet, és nem csak a mobil eszközökön akarsz mérgelődni? Akkor neked a TechZilla blog kell.

Webes és mobil app fejlesztői körökben kezd kicsit túlnőni az usability körüli zsizsgés a szükséges mértéken, felnőtt emberek képesek egymás torkának esni amiatt, hogy mennyire legyen kerek egy button sarka, nem is szólva arról, hogy ha valaki megbotlik, azt ott helyben tapossák a sárga gradientes földbe.

Persze van még olyan szeglete a világnak, ahol ebből semmi nem érződik, és nem kell Észak-Koreáig menni az élményért, csak Budaörsig. A történet ott kezdődik, hogy lejár az állampolgár jogosítványa, aki orvosi igazolással és lakcímkártyával felszerelkezve meló előtt beugrik a budaörsi hivatalba, reggel fél kilencre:
- Csókolom, nemsokára lejár a jogosítványom, szeretném cserélni.
- Ma már csak fél tizenegyre tudok időpontot adni, vagy délutánra.
- Hát, addig nem tudok várni, dolgozó ember vagyok, de délután öt után bármikor jó lenne.
- Jó, akkor majd tessék kettőkor bejönni, akkor adunk délutánra időpontot.
- (arcom.jpg) De miért?
- Most csak délelőtti időpontokat adunk, délutáni időpontokat kettőkor tudunk adni.

A beszélgetés még folytatódott tovább, de már csak az utolsó két sor variálása történt, a "ravatal" szó szerepeltetése nélkül.

Vonjuk le a tanulságokat:

  • Az állami szférában alsó szinten agyatlan robotok dolgoznak, akik a rendszer hibáit sem észlelni nem képesek, sem kijavítani nem jogosultak, sem késztetésük nincs erre.
  • Az állami szféra azon szintjén, ahol a dolgokat megtervezik, nem állnak azon a szakmai illetve motivációs szinten, hogy a folyamatok kialakítása során alapvető dolgokat (jelesül: az emberek többsége munkaidőben dolgozik) figyelembe vegyenek.
  • A profit szférában sincs kolbászból a kerítés, hány cégnél használnak e-mailt task managementre (v.ö. Gmail priority inbox), és Excel-t a hiányos funkcionalitású applikációk mellett, illetve hiányukban azok helyett.

De hogy ne csak mindig sipárogjunk, fejezzük ki abbéli reményeinket, hogy az usability fontosságának felismerése előbb-utóbb átszivárog a kevésbé cutting edge műfajokba is. Ha John Lennon elképzelhette, hogy világbéke lesz, akkor mi is álmodozzunk bátran!

You, you may say
I'm a dreamer, but I'm not the only one
I hope some day you'll join us
And the world will live as one

(John Lennon: Imagine)

Címkék: usability iOS7

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://falhozvagom.blog.hu/api/trackback/id/tr415418510

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.