HTML

falhoz vágom

Egy máig is harcoló német alakulatot elhagyva csatlakoztam a Szovjetunió dicsőséges Vörös Hadseregéhez, azaz fiókba került a Palm Pré okostelefonom, mert hozzájutottam egy olcsó androidos készülékhez. Ez az élmény annyira erőteljes, hogy háborgó érzelmeimet rövid, de emellett szakmai korrektségre is törekvő írások formájában próbálom levezetni, melyek végén konklúzióként gyakorta jelenik meg a blog címével összecsengő tiszta rím.

Kövess Twitteren: @ern0plus4
Amerikai Apple szekció: @ottoolah

 
Tágítani akarod a látókörödet, és nem csak a mobil eszközökön akarsz mérgelődni? Akkor neked a TechZilla blog kell.

Aki Twitteren követ, az tudja, hogy épp' a Világ Legrosszabb Protokolljával küzdök, nincs időm írni, pedig volna miről, például többeknek is ígértem, hogy bemutatok pár nagyszerű appot - kis türelmet kérek, fiúk-lányok. De lám, az utolsó blogposztot már nem is kell megírnom, megtette helyettem Modoros Tibor:

Hatalmas csattanás. Tamás fémes zajt várt, ehhez képest meglehetősen tompára sikeredik az ütközés, ahogy először a hátlap találkozik a fallal. Elsőre úgy tűnik, mintha milliónyi darabra szakadt volna széjjel a készülék, de ez valójában szinte csak a burkolatot és a törött képernyőt jelenti. Kicsit elfordítja a fejét, hogy a műanyagszilánkok ne szálljanak a szemébe. A ház még úgy-ahogy egyben maradt, a falon a becsapódás helyét kis mélyedés és szürke elszíneződés jelzi.

Nagyon plasztikus leírás, most már kíváncsi vagyok, tényleg így fest-e, amikor beteljesedik a végzet, amit ez a blog a nevében hordoz. Egyébként a nevet, mint nemrég felderengett, nem magamtól találtam ki, hanem egy barátom ihlette. Pár éve vásárolt egy Windows Mobile 6.x-es telefont, talán valami HTC csodát, és az lett a vége, hogy falhoz kente, indulatból, erőből, őszintén, úgy, amilyennek a rockzenét írják le a lexikonok. Jövő héten együtt lógok vele egy napot, majd megkérdezem a részleteket, hacsak addig is nem szerzek közvetlen tapasztalatokat.

Címkék: önköldöknézegetés intermezzó

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://falhozvagom.blog.hu/api/trackback/id/tr474154483

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.