HTML

falhoz vágom

Egy máig is harcoló német alakulatot elhagyva csatlakoztam a Szovjetunió dicsőséges Vörös Hadseregéhez, azaz fiókba került a Palm Pré okostelefonom, mert hozzájutottam egy olcsó androidos készülékhez. Ez az élmény annyira erőteljes, hogy háborgó érzelmeimet rövid, de emellett szakmai korrektségre is törekvő írások formájában próbálom levezetni, melyek végén konklúzióként gyakorta jelenik meg a blog címével összecsengő tiszta rím.

Kövess Twitteren: @ern0plus4
Amerikai Apple szekció: @ottoolah

 
Tágítani akarod a látókörödet, és nem csak a mobil eszközökön akarsz mérgelődni? Akkor neked a TechZilla blog kell.

Nem szeretem a dedikált back buttont.

Hangos. Az emberek párosával élnek, ami többek közt közös ágyban történő együtt alvást is jelent. Gyakran előfordul, hogy az emberpár nem egyszerre alszik el, ilyenkor a később nyugvó fél a szokásos olvasgatás-settingelés-stb. közben a back button nyomkodásával zavarja párját. De fagyos légkörű meetingeken, vagy terrorelhárítási akció során a fedezékben végzett térképnézegetés közben sem jó kattogni a back buttonnal. Csend legyen már!

Félmegoldás. Ha a negatív kilépő funkcióra jut dedikált gomb, miért nem jut a pozitívra? Ezzel akkor szembesültem, amikor a Business Calendar beállításai közt megtaláltam annak a beállítását, hogy mi történjen az event szerkesztése közben történő back buttonra: save + exit vagy cancel + exit? Symbian S60, de még Nokia S40 (a mezei) készülékeken is kettő-három, majdnem dedikált gomb van, ami nem mellesleg a Nokia telefonok UI-jának egyszerűségét adja. (A harmadik gomb az 5-way joystick megnyomása, ami mindig a pozitív avagy default akciót indítja, a bal gomb, ha egynél több pozitív akció van, egy listát hoz elő, ugye.)

Felesleges. Ott van az érintőképernyő, simán ráférne egy back button, mondjuk mindig ugyanoda, és csak akkor, ha kell, átellenben a pozitív buttonnal.

Nem egységes. Zavaró, hogy a pozitív akcióhoz elég megérinteni a képernyőt, a negatívhoz viszont hard keyt kell nyomni. Fordítva se lenne jobb.

Na jó, nem mindig hard key a back button. Ez még akár rosszabb is lehet. Samsung Galaxy SII-n például amolyan soft gombok vannak a képernyő alatt, érintésre felfénylő ábrákkal, így vagy megjegyezzük, melyik hol van, vagy ügyeskedni kell, hogy első érintésre csak a fényeket kapcsoljuk be, ne nyomjunk semmit.

Lehet, hogy csak én vagyok elkényeztetve, webOS-en nem volt ilyen probléma, de tudtommal iOS-en sincs. Valószínűleg ez is az egyik oka annak, hogy kevesebb Palm Pré és iPhone végzi pályafutását a falon csattanva.

Címkék: koncepció back button Samsung Galaxy S II

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://falhozvagom.blog.hu/api/trackback/id/tr744111920

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Az Időmilliomos Apuka · http://apuka.qqriq.com 2012.02.16. 04:27:58

Nekem a fő gondom hogy soha nem tudom biztosan hogy mi fog történni a megnyomásakor. Sokszor a megnyitott appon belül lép vissza egyet, de előfordul hogy magából az app-ból lép ki. Ezért van amikor hezitálok hogy meg merjem-e nyomni...

A search gombot meg végleg keveset használom, nem egyértelmű hogy hol áll neki keresni, az interneten vagy a készüléken.