HTML

falhoz vágom

Egy máig is harcoló német alakulatot elhagyva csatlakoztam a Szovjetunió dicsőséges Vörös Hadseregéhez, azaz fiókba került a Palm Pré okostelefonom, mert hozzájutottam egy olcsó androidos készülékhez. Ez az élmény annyira erőteljes, hogy háborgó érzelmeimet rövid, de emellett szakmai korrektségre is törekvő írások formájában próbálom levezetni, melyek végén konklúzióként gyakorta jelenik meg a blog címével összecsengő tiszta rím.

Kövess Twitteren: @ern0plus4
Amerikai Apple szekció: @ottoolah

 
Tágítani akarod a látókörödet, és nem csak a mobil eszközökön akarsz mérgelődni? Akkor neked a TechZilla blog kell.

Nem emlékszem, 2013 elején pontosan mikor érkeztek az első pletykák arról, hogy az Apple órán dolgozik. De arra pontosan emlékszem, hogy amikor ezután a Samsung nekiállt saját okosórát készíteni, a tech sajtó tele volt a “Samsung beats Apple in smartwatch race” fejlécű cikkekkel.

Az Apple óráról ezen kívül semmi nem szivárgott ki, a Samsung tehát (a Pebble-t leszámítva) tiszta lappal indulhatott, hogy megálmodja a saját okosóráját és elégtételt szerezhessen az iPhone másolás bírósági ügyekben szerzett pofonokért. Rekord sebességgel, 2013 szeptemberében jelent meg az első Galaxy Gear, majd néhány havonta jöttek az újabb iterációk. Nem bizonytalanodtak el a lesújtó kritikáktól és a vásárlók érdeklődésének hiányától, egy év alatt összesen 6 új Gear készülék született meg. A hatodik modell, a Samsung Gear S landolt tavaly ősszel a csuklómon.

Mivel ingyen kaptam, dupla lelkesedéssel álltam neki a használatának. Egy csúcsgasztró vacsora, egy drága bor is sokkal jobban ízlik, ha valaki más állja a számlát. Miután összepárosítottam a Galaxy Edge telefonommal, büszkén viseltem, éjjel-nappal rajtam volt. Az Gear S érdekessége, hogy saját SIM kártya van benne 4 sávos UMTS HSPA és GSM rádióval. Amikor a telefon a közelében van, Bluetooth-on keresztül kapcsolódnak, ilyenkor a telefon internetkapcsolatát használja. A telefonra érkező hívásokat az órán is fel lehet venni, egész jól kihangosítja. Az órában Wi-Fi, GPS, iránytű, lépésszámláló, pulzusmérő, UV mérő is található. Lehet vele hívásokat indítani és fogadni, a felhőn keresztül megkapja a telefonra érkező értesítéseket, tud emailezni, SMS-ezni, Here-rel gyalogosan navigálni, az S-Voice-nak kérdéseket tudunk feltenni. A telefonon keresztül lehet rá appokat installálni, van rá Opera böngésző, távirányító a telefon kamerájához, CNN hírolvasó, számológép, Nike+, Endomondo, Runtastic és egyéb sport trackerek.

Remekül hangzik, ugye?

Az a baj, hogy hiába használtam hónapokon keresztül, nem sikerült rájönnöm, mire jó. Amikor nem használom egy darabig, egyáltalán nem hiányzik. Az értesítéseket sokkal jobban kezeli a telefonom, mert ott rögtön lehet rájuk reagálni. A Gear csak mutatja hogy jött 5 Twitter említés, és bedobja az összeset egy átláthatatlan plaintext folyamba. A képeket nem lehet látni, linket nem lehet megnyitni, tweetet nem lehet csillagozni vagy megválaszolni. Az egyetlen reakció, hogy meg tudja nyitni a telefonon az értesítést küldő app-ot, de nem magát az értesítést. Az értesítések nincsenek szinkronizálva, az óra olvasatlannak mutatja azokat is, amiket a telefonon régen lerendeztünk. Most is mutatja, hogy van 3 olvasatlan emailem, amelyeket valójában már tegnap este elolvastam és ki is töröltem. Szóval értesítésekre nem tudom igazán használni.

Hiába van rajta billentyűzet (magyar is!), a gépeléshez erős idegzetre van szükség. Az ujjunk hegyével nem igazán lehet a néhány milliméteres billentyűket eltalálni. Az S-Voice szövegfelismerő szerverei valószínűleg Koreában vannak, mert rettenetesen lassan működik. Ha a kérdésre adott válasz egy Google keresés, azt a telefon képernyőjén jeleníti meg. Szóval üzenetek gyors küldésére sem tudom igazán használni.

Ha nem felejtem el este, töltés után felvenni, akkor szoktam alvást mérni vele. Manuálisan kell bekapcsolni amikor lefekszel, és kikapcsolni amikor felébredsz. Éjszaka méri a mocorgást, és reggel mutat belőle egy grafikont. Az adatokat átküldi a telefonnak is. Az a baj, ha elfelejted reggel kikapcsolni, akkor nem jön rá magától, hogy már rég a munkahelyeden vagy, tovább méri az alvást. Ezt utólag nem lehet editálni, gondolom alvás fraud kiszűrése miatt. Szóval alvás mérésére sem tudom igazán használni.

A lépésszámláló jó benne, pontosan működik. Ha nem felejtem el gyaloglás, futás vagy biciklizés előtt bekapcsolni, akkor a koordinátákat, sebességet, magasságot, kalóriát és a pulzust is méri és rögzíti. Az összes adatot átküldi a telefonra az S-Health appnak. Ha elfelejtem kikapcsolni, akkor sajnos ez is tovább mér, és nem lehet utólag editálni az eredményeket. Kár, hogy ismerőseim és én is Endomondot használunk, az Endomondo Gear app pedig nem tudja mobil app funkcióinak 90%-át. Nem szeretném kizárólag az S-Health appba tölteni az adataimat, ki tudja, milyen hosszú lesz a Samsunggal a kapcsolatunk. Szóval fitnesz adatok rögzítésére sem tudom igazán használni.

Pihenőképpen jöjjön néhány dolog, ami nagyon jó a Gear-ben. Figyelmeztet, ha már túl sokat ültél egy helyben, ösztökél, hogy mozogj egy kicsit. Amikor alvás mérést indítasz, a telefont átkapcsolja do-not-disturb üzemmódba. Be lehet állítani, hogy ha az óra közelben van, a telefon ne kérjen PIN kódot. Figyelmeztet, ha elhagytad a telefonodat mert leszakadt a Bluetooth kapcsolat. Bluetooth kapcsolat nélkül is lehet nyomni “Find my device”-t, ami meg tudja csengetni a telefont, és térképen megmutatja, hol bujkál.

Az óra úgy néz ki, mint egy görbített mini telefon, szerintem tárgyi bizonyítéka annak, hogy a Samsung óradizájnereknek nincsen semmi fantáziája (látjátok rajta a Home gombot?), a számlap dizájnválasztéka pedig annak, hogy nincsen semmi ízlésük. Ennek ellenére meglepően sok embernek akad meg rajta a szeme és mutat rá hogy “hú, mi ez a klassz óra?”. Egy Apple bolt előtti standon olcsó iPhone tokokat árusító fiatalember kérdésére azt válaszoltam, hogy ez az új Apple Watch, sajnos nem mutathatom meg. Attól tartok, hogy elhitte...

Samsung Galaxy Gear 6

Az óra gyalogos és tömegközlekedős navigációt támogat. Egy ilyennek szerintem annyit kellene tudnia, hogy megkeresünk egy célpontot, az óra felajánl néhány útvonalat, majd menet közben szól hogy mikor merre kell fordulni, megmutatja a térképen hogy hol járunk és hogy mikor fogunk odaérni. Sajnos a Google Maps-et nem, csak a Here-t lehet használni. Idén már elég keveset hordtam az órát, egyszerűen nem találtam rá motivációt. Tegnap úgy döntöttem, hogy újra letesztelem a navigációt és elmegyek gyalog a könyvtárba. Nem szoktam arrafelé mászkálni, szeretem volna tudni, hogy egy óra alatt meg tudok-e fordulni, mert fiamért kellett utána edzésre odaérnem.

Az órán nem lehet térképre bökve célt megadni, a kereső pedig nem találta meg a könyvtárunkat, csak a szomszéd városrészekben levőket. A mobil Here app megtalálta, de összeomlott amikor megpróbáltam átküldeni az útvonalat. Másodszor már sikerült, de ekkor az óra nem tudta egy jó ideig megtalálni a koordinátáimat, a GPS keresés közben állandóan kikapcsolt a kijelzője. Amikor végre elindult a navigáció, egy nyíl jelezte, hogy merre kellene elindulni, ez pontosan az útra merőleges irányba mutatott, nem derült ki, hogy balra vagy jobbra kellene-e fordulni. Szerencsére tudtam, hogy balra kell, ettől nemsokára a navigáció is magára talált. Időben berregett ha el kellett fordulni, ilyenkor kirakott egy nyilat és kiírta az utca nevét. Kitartó berregéssel reklamált ha rossz irányba tértem. Ha makacs módon direkt rossz irányba haladtam, egy idő után újratervezte az utat.

Az AMOLED kijelző nem a napsütés barátja, megállás és másik kézzel árnyékolás nélkül nem nagyon lehetett kisilabizálni a térképen, hogy merre járok. Hiába van 2”-es kijelzője, a sarokban apró számokkal mutatja a számomra legfontosabb információt, hogy mikorra fogok odaérni. Menet közben a guta megütött, amikor rájöttem, hogy ez a szám egy 35 perces úton 15 percet tévedett. Visszafelé a kereső nem találta meg az iskolát (mondtam már, hogy térképen nem lehetett rábökve kijelölni?), de a mobil app igen, és át tudta szinkronizálni. Az várható érkezési időpontot ekkor is rosszul mutatta, sőt a célhoz közeledve sem számolta újra. Megérkezéskor is azt hitte, hogy még 14 perc van hátra... Közben persze elindítottam a Google térképet is, az jól tudta, hogy mennyi idő kell az útra. Szóval navigálásra sem tudom igazán használni.

Mivel ez a Samsung hatodik okosóra modellje, megállapíthatjuk, hogy ez a Samsung víziója, és ez az, amit meg tudtak valósítani belőle. Az órán a saját operációs rendszerük (Tizen) fut, van saját app store-juk, írtak rá saját appokat (például rádió, Find My Car, Samsung Wallet stb.) Azoknak mindenképpen érdemes megvenni, akik Samsung telefont használnak és terveznek még 1-2 évig használni, telefon nélkül járnak el futni vagy biciklizni, és pontosan rögzíteni akarják az útvonalukat, de nem akarnak podcastot hallgatni, megelégednek Bluetooth fejhallgatóval zenehallgatáshoz, és követni akarják az értesítéseiket, de nem feltétlenül akarnak rájuk válaszolni, a bejövő hívásaikat szeretnék megválaszolni és hajlandók az órájukba külön SIM kártyát venni. Nekem egyetlen olyan ismerősöm sincs, akiben biztos vagyok, hogy legalább egy évig örömmel használná, ha odaajándékoznám neki. Azért az egy elég rossz előjel, ha egy termék a legtöbb embernek ingyen sem kellene, szóval falhoz vágáson kívül nem tudná igazán másra használni.

 

Címkék: usability ux Samsung smartwatch

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://falhozvagom.blog.hu/api/trackback/id/tr627155665

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.