HTML

falhoz vágom

Egy máig is harcoló német alakulatot elhagyva csatlakoztam a Szovjetunió dicsőséges Vörös Hadseregéhez, azaz fiókba került a Palm Pré okostelefonom, mert hozzájutottam egy olcsó androidos készülékhez. Ez az élmény annyira erőteljes, hogy háborgó érzelmeimet rövid, de emellett szakmai korrektségre is törekvő írások formájában próbálom levezetni, melyek végén konklúzióként gyakorta jelenik meg a blog címével összecsengő tiszta rím.

Kövess Twitteren: @ern0plus4
Amerikai Apple szekció: @ottoolah

 
Tágítani akarod a látókörödet, és nem csak a mobil eszközökön akarsz mérgelődni? Akkor neked a TechZilla blog kell.

Apple felhasználóként, evangélistaként és részvényesként örömmel olvastam Libretto iPhone melletti tanúságtételét. Ámen!

Apple részvényes
Apple részvényes (illusztráció)

Szeretném támogatni a Falhoz Vágom blog szellemiségét az Apple néhány idegtépő húzásának felsorolásával, de a megemésztésükhöz is szolgálok lelki tanácsadással.

Kezdjük azzal, hogy összességében az iPhone nagyon jól használható, szerethető, sokkal több jó tulajdonsága van, mint hibája. Nálunk az egész családnak iPhone-ja van, iskolásoktól nyugdíjas nagyszülőkig. Én a munkahelyemen állandóan megkapom a legújabb Androidokat, próbáltam a családtagokat is azokra rászoktatni, de némi próbálkozás után visszaadták, inkább maradtak egy-egy öregebb iPhone-nál. Én két telefonnal mászkálok: egy céges Androiddal, és egy privát iPhone-nal. Meg vagyok elégedve ezzel a konfigurációval, mindegyiket arra használom, amire jobb.

Azoknak, akik ROM-okat, launchereket, ikonokat, lockscreeneket akarnak cserélgetni, az Android adja a szükséges nyitottságot. Az iPhone felhasználók lemondanak a bütykölésről, és az Apple kezébe helyezik a bizalmukat, a készülékük dizájnját és a szoftver éves karbantartását. Ha Jonny Ive úgy dönt, hogy átrajzolja a Safari ikonját, duzzognak egy kicsit, de egy idő múlva megszokják. Amíg az Androidosok többféle billentyűzetet tesztelnek, és nyugodtan leokézzák az OS figyelmeztetését, hogy ezek a programok ellophatnak minden  gépelt szöveget, az iPhone-osok kénytelenek megtanulni a beépített billentyűzetet használni. Mivel nem lehet az iOS szótárhoz manuálisan szavakat hozzáadni, többször begépelik amit nem ismer, megvárják amíg megtanulja. Nem idegeskednek túl sokat azon, hogy az iPhone 5s hetente többször összeomlik, türelmesen várnak akár 6 hónapot, mert tudják hogy az Apple valamikor kijavítja. Az évek során megtanulták, hogy a türelem frissítést terem. Nem volt az iOS-en mindig copy-paste, MMS, magyar menü, multitaszking, Wi-Fi hotspot, értesítési központ, sztoikusan kivárták őket. Lesz majd egyszer választható alapértelmezett böngésző és email kliens, appok közti kommunikáció, jobb értesítés panel. Ha ezek nem jönnek meg az iOS 8-ban, akkor majd a 9-ben.

Sokszor játszott az Apple az idegeikkel, sokan a falhoz vágás határán voltak amikor a Google térképét az Apple a sajátjára cserélte le, de elszámoltak magunkban ezerig, és megvárták hogy legyen Google Maps az App Store-ban. Sőt, ahogy az Apple térkép elkezdett javulni, elkezdték többet használni, mert a teljes képernyős és lock screen navigációja páratlanul jó, de csak ha megbízunk benne, és nem akarunk kizoomolni (nem lehet) vagy forgalmat nézegetni (alig látszik).

Az iPhone magas árának leszurkolása csak az első lépés az Apple ügyféllé válás ösvényén. Csak azoknak ajánlom ezt az utat, akik nem allergiásak a pénztárcájuk kinyitására ha szolgáltatások, tartalom vagy kiegészítők beszerzéséről van szó. Nem véletlen, hogy az Apple erőlteti az Apple ID regisztrációt új iOS eszköz konfigurálásakor: emeli a felhasználói élményt, ha néha tudunk valamit vásárolni. Nem elég az ingyenes 5GB iCloud tárhely? Könnyen elő tudsz fizetni többre. Meguntad a zenéidet számítógépen keresztül szinkronizálni? Fizess elő iTunes Mach-re, minden zenédet eléred a felhőben, sőt upgradelik a halálra tömörített mp3 fájljaidat 256kbps AAC-re. Nem akarsz iTunes-t használni a zenéid rendszerezésére? Lassan a testtel! Emlékszel hogy az Apple-t bíztad meg a készüléked rendszertervezésével?


Színezd ki a képet! Ügyelj a helyes színek használatára!

Az Apple, mint valami jó óvónéni, segít neked okosan viselkedni. Ha új felhasználó vagy, felkonfigurálja az iClud backupodat, bekapcsolja a Find My Phone-t, beléptet az iMessage-be és a Facetime-ba, regisztrálja az ujjlenyomatodat, kér tőled PIN kódot. Siri megjegyzi a nevedet, Safari megkérdezi hogy elmentse-e a jelszavaidat, az Airport App szól ha új firmware jött a routeredre. Ha valamit megtanult, azt a következő iPhone-od is tudni fogja, nem vesznek el a beállításaid és a gyerekek Minecraft pályái ha elveszted vagy újra cseréled a telefonodat.

Az iPhone hardver természetesen nagyon jó, ha bejön a 4” kijelző, akkor szerencséd van, ha nem, akkor reméljük bejön majd a 4.7”. Sajnos az Apple dizájnerek két évenként egyre vékonyabbra lapítják a készüléket, ahelyett, hogy dupla akkora akkut tennének bele. Sok iPhone tulajnak lenne az az egyetlen kívánsága, hogy a következő modell reggeltől estig bírja ki töltés nélkül. A kamera minden évben jelentősen túlszárnyalja az előző évi kamerát és a legtöbb konkurenciát is. Nagyon jó képeket készít automatikus üzemmódban, de ha bármit állítgatni akarsz rajta, appokat kell hozzá használni, a megosztás is macerás ha nem valamelyik beépített szolgáltatást akarod igénybe venni.

A harcos iPhone gyűlölők leragadnak a megahertzek és a megapixelek összehasonlításánál, nem értékelik az Apple ökoszisztéma lényegét. Nemrég egy rövid filmet készítettem a iPhone-on iMovie-val, amihez egy klipet feleségemnek barátnője iMessage-ben küldte át teljes felbontásban, amit én tőle más videókkal együtt AirDroppal másoltam át az én telefonomra. A filmbe a videók és fényképek mellett egy telefonnal készült panoráma fotót is betettem, az iMovie szépen körül tudott nézni benne. A klipekbe mentett földrajzi koordinátákból feliratozta a felvételek helyét, két iPhone-nal egyszerre felvett klipet szinkronizálni tudott, és egymás mellett valamint kép a képben meg tudta jeleníteni. Végül iMovie Theater-rel 1080p-ben az Apple TV-re áttöltötte, amit a Remote App-al irányítva tudtam lejátszani. Az egész procedúra iPhone-on történt, számítógépet nem kellett bekapcsolnom. Az ebben a példában felsorolt összes app ingyenes iOS-en, és egyiknek sincsen pontos megfelelője Androidon.

A Google ökoszisztémának is rengeteg előnye van, de érdemes megfigyelni, hogy szinte mindegyik elemét iOS-re is megírják: Gmail, Contacts, Calendars, Maps, Now, Docs, Chrome, YouTube, Books, Plus, Hangouts, stb. mellett még a Play Music is ingyen letölthető. Az iPhone tehát tud FaceTime és Hangouts ismerőst is hívni, Mobil Safari Reader-rel reklámokat kipucolni, és Chrome on Google Cloud Printerre nyomtatni.  

A lelkileg kiegyensúlyozott Apple felhasználóvá válás ösvényén való továbbhaladás fontos állomása, amikor elfogadjuk és szívünkbe zárjuk, hogy az Apple elsősorban jó termékeket akar gyártani. Nem drága kábeleket akartak megvetetni az ügyfeleikkel amikor lecserélték a 10 éves bumszli 30 érintkezős csatlakozót a Lightningra, hanem egyszerűen csináltak egy modernebb és kisebb csatlakozót. Nem az emberiség szabadságjogait akarják megnyirbálni azzal, hogy csak az App Store-ból lehet programokat letölteni, hanem ki akarják szűrni a vírusokat, a lopott programokat és az illegális tartalmat. (Ma már egyre ritkábban élnek vissza a hatalmukkal és csak azért nem engedélyeznek valamit, mert egyszerűen nem tetszik nekik.) A megvilágosodás ösvényének végállomásán elfogadjuk, hogy az Apple, mint minden cég hasznot próbál termelni. Ameddig anyagilag jól megy nekik, nekünk is jó lesz, mert lesz továbbra is pénz fejlesztésre. Azok a cégek, amelyek gyengén teljesítenek vagy veszteségesek, előbb-utóbb eltűnnek. Az ő termékeik fogják aztán falhoz vágva végezni.

@ottoolah

 

Címkék: Apple iPhone iOS

13 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://falhozvagom.blog.hu/api/trackback/id/tr106093421

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ern0 · http://linkbroker.hu/ 2014.04.28. 10:55:43

Ha legközelebb arra jársz, gondolom, mint részvényes, néha-néha ránézel a körmükre, szóval ha lesz alkalmad, mutasd meg nekik a micro USB technológiát, és azt se hallgasd el, hogy telefonok 99%-ának ilyen töltője van.

C4rt3r 2014.04.28. 15:20:56

"Mivel nem lehet az iOS szótárhoz manuálisan szavakat hozzáadni, többször begépelik amit nem ismer, megvárják amíg megtanulja." Settings -> General -> Keyboard -> Shortcuts

A google által ios-ra írt alkalmazások legendásan használhatatlanok. Lásd: google+ helymegosztás, gmail app. Egyedül a térkép hozza az elvárható színvonalat. Viszont google keep meg nincsen :(

És aki az itunest kitalálta, azt bizony a pokol kénköves esőjében kellene kínozni egy másodpercig, minden elégedetlen felhasználó után... és még így is tízezer évig égne.

Az Időmilliomos Apuka · http://apuka.qqriq.com 2014.04.28. 16:28:11

@ern0: Jajj, ne is mondd, Carl Icahn-nal mentünk be az Applehez Micro-USB csatlakozót követelni. Tim azt mondta, hogy ha bármelyikünk 3-nál kevesebb próbálkozásból be tudja dugni az Micro-USB-t akkor győztünk. Ez még 2011-ben volt, amikor a USB Promoter Group a széles USB 3.0 csatlakozón dolgozott amit direkt akkorára terveztek, hogy 5" alatti telefonba ne férjen bele (en.wikipedia.org/wiki/File:Lighting,_Mini,_Micro,_%26_USB_3.0_plugs.jpg).

Azóta ők is meggondolták magukat, és nekiálltak a szimmetrikus USB-C csatlakozónak, 2015-re talán el is készülnek vele. Akkor majd nem lesz az a 9 Wattos limitáció ami miatt a Nokia a Micro-USB-t csak adatforgalomra tudja használni a 2520-as tabletjében, és külön tüskés töltőt kellett innoválniuk hozzá (vrge.co/1hP1po2)

Az Időmilliomos Apuka · http://apuka.qqriq.com 2014.04.28. 16:36:05

@C4rt3r: vitatkoznék a Google appokkal kapcsolatban, én iBooks helyett is Play Books-t használok, nagyon jól meg van írva.

iTunes kritika Windowsos userektől szokott jönni, Mac-en öröm a használata, az összes zeném, hangoskönyvem, filmem tárhelye.

ern0 · http://linkbroker.hu/ 2014.04.28. 17:17:08

@Az Időmilliomos Apuka: Az a cég, amelyik a mágneses tápcsatlakozót fel tudta találni a laptopok tápzsinórral asztalról történő lerántása ellen, biztos talált volna valami megoldást a micro USB-re is, mondjuk mágnes berántaná irányba. Bár szó ami szó, a micro USB-ben nincs vendor ID, így nem lett volna kihasználva a "nem kompatibilis kiegészítő, fel fog robbanni, hacsak nem veszel háromszor ennyiért egyet" párbeszédpanel.

Az Időmilliomos Apuka · http://apuka.qqriq.com 2014.04.28. 18:24:52

@ern0: én is mondtam a mágneses dolgot nekik, de azt válaszolták hogy bármilyen módosítás az USB szabvány elvesztését jelentené. Micro-USB-re azért sem akartak a 30 pinről váltani, mert kifutó szabvány volt és nem volt USB 3.0 kompatibilis, szóval meglépték azt a kompromisszumot, hogy csináltak egy jobb csatlakozót. Mondtam nekik, hogy a Lightning nem palindromic, egy csip kell bele ami a perifériától függően dinamikusan osztja ki a a lábakat, és ezt a csipet Apple detraktorok a kábel árnak elemésére szőtt összesküvés-elmélettel fogják magyarázni, de azt válaszolták, hogy leszarják.

C4rt3r 2014.04.28. 22:40:40

@Az Időmilliomos Apuka: ibooks/playbooks-t nem használom, az lehet, hogy jó.
Telitalálat, windowst használok és minden héten, de mostanában inkább hetente többször merül fel, hogy milyen jó lenne osx-et használni: lenne imessage (windowson nincsen) lenne notes&reminders alkalmazás (windowson körülményes/nincs) lenne normális icloud mail támogatás (outlook nevetséges)
Biztosan adnék esélyt az itunesnak is, de ahhoz meganyitott elme lenne szükséges, annyira elképzelhetetlennek tartom...
De amíg egy erős középkategóriás új asztali gép 65 ezer ft, egy négy éves használt mac mini meg 80 ezer és ssd sincsen benne, akkor el kell gondolkozni sajnos. "nem a mac drága, te vagy csóró!"

KZsuzsa · http://deepindata.com 2014.04.29. 20:58:57

azért, mert tudtál még egy (nem core) google appot mondani, ami jól működik, nem jelenti azt, hogy jól működik.
Ráadásul, míg egy Androidon ha egyszer beléptem a google fiókomba, akkor minden google appba már aut beléptet, addig ez iOSen nem működik (érthető okokból), és pont a gmail, ami az egyik legesleglényegesebb google app szerintem, annyira szar, hogy inkább ne beszéljünk róla (mondjuk megértem mért az: ha jó lenne, akkor még tényleg elégedett lehetne a felhasználó az iPhoneal, ahelyett, hogy Androidot venne.
Az meg, hogy a SIM kártyát LEHETETLEN valamilyen segédeszköz (most mindegy, h biztostű, a vele adott tű, hajcsat, vagy bármi) kivenni, vállalhatatlan.

De tudjátok, én vállaltan iPhone hater vagyok, annak ellenére(vagy épp azért), hogy több mint egy éve használok egyet. fényképezőgépnek..

KZsuzsa · http://deepindata.com 2014.04.29. 21:00:12

segédeszköz nélkül. ez lemaradt, bocsánat, csak még mindig felhúz, ha csak rá gondolok, mekkora szívás. :)

KissZst 2014.04.29. 22:15:26

Nekem windows-on sem volt soha bajom az iTunes-szal. Bár az is igaz, hogy mindig csúcsgépem volt. Szóval szerintem ha normális hardver van alatta, akkor windows-on is használható az iTunes.

Az Időmilliomos Apuka · http://apuka.qqriq.com 2014.04.29. 22:34:19

@KZsuzsa: Az volt az Apple célja a gémkapocs nélkül kivehetetlen SIM kártyával, hogy letesztelje, hány gyártó fogja még lemásolni ezt a vállalhatatlan és értelmetlen ügyfélkínzást. Az összes Lumia, a HTC One, a Moto X, a Nexus 5, már beugrottak, gondolom a
Samsung is be fog, ha egyszer átállnak a levehető hátlapról a unibody dizájnra.

Én a beépített Mail programot használom Gmailre, semmi bajom vele, hibátlanul működik. Annyi hátránya van, hogy nem tud push-t, 15 percenként jön meg az új email.

szekerkaa · https://twitter.com/szekerka 2014.04.30. 09:21:37

Hát igen, a sim kártya csereberéje mindennapos ügy :))) NEM.

Micros USB?
1 telefon és 1 táblagépünk szinte tölthetetlen otthon a nyomorult csatlakozó miatt. Tönkrementek a sok FÉLREDUGÁSTÓL.

(aka libretto)

KZsuzsa · http://deepindata.com 2014.04.30. 13:13:19

Van, akinek nem mindennapos ügy, nekem sem az, de gyakoribb, tekintve hogy két készüléket használok párhuzamosan, és van, amikor egy napot csak úgy bírnak ki, h mindkettő használatban van, és olyankor lenne igényem átpakolni...

és nem mondom, mit gondolok arról, hogy az Applenek fontosabb azt tesztelni, más gyártók követik-e, mint azzal foglalkozni, h a felhasználónak jó legyen.
Mert ha itt ez lényegesebb, akkor hogyan higyjem el, hogy _bármilyen_ más kérdésben a felhasználó a fontos, nem pedig a konkurencia, meg ki tudja mi?

A beépített Mail nem rossz, de nem is jó, összehasonlítva az androidos gmail appal, használom mindkettőt napi szinten.
süti beállítások módosítása